(A K aula melletti termek felújításához kiírt pályázat résztvevő szemmel)

Persze tudjuk, hogy a TTK-ra járni szuper élmény, és szuperhasznos is - de nyújt-e még többet az Egyetem a hallgatóinak? Azt gondolnánk: költői kérdés, nyilván igen a válasz; és érezzük is: létezik egyetemi élet a karunkon túl; elvégre a Campuson villanyautó és -buszprototípusokra, az Odoo-ra, a K épület térinstallációira, időnként Qpára és az üvegházra sem véletlenül bukkanunk... Tulajdonképpen kik is állnak ezek mögött? Hol találjuk őket? És miért kell keresnünk?

Ezek már nem egyértelmű kérdések, és a válaszok alakulóban vannak, méghozzá biztató irányban - legalább ennyi tanulsága volt az 5-én lezárt ötletpályázatnak, amely a K épület 3.-5. (aula bejárattal szemközti oldalán található) termeinek felújításához, közösségi térré alakításához fogadott terveket. Ugorjunk vissza 2 hónapot, hogy megismerjük ennek az újonnan létrejövő térnek a célját, a célhoz vezető útra TTK-sokkal közösen adott javaslatot, a javaslat kidolgozásának történetét és a zsűrinél elért sikerét és - ami a legérdekesebb - a tervezés egyre mozgalmasabban folytatódó munkálatait!

Mi, pályázók nyitott végű problémával kerültünk szembe: annyit tudtunk biztosan, hogy legalább 2 karról kell összefognunk, a csapatunk csupán egy ötlet bemutatásával szép kis summához és - első díj esetén - az egyetemen hagyott látványos kézjegyhez juthat, és az egyetem e központi elhelyezkedésű részére az intézményi PR-ban központi szerepet betöltendő - valamit kell terveznünk. A kiírás nyilvánvaló célja volt, hogy nagyot álmodjunk, eredetit akarjunk alkotni, de legalább annyira dolgozzuk is ki, hogy vizuálisan kommunikálja a bírálók felé, amit egész egyetemünkben központi fontosságúnak érzünk. Lévén szó tervezési feladatról, és mivel az ÉPK szervezte a pályázatot, minden csapatban hamar akadtak építészek, akik elengedhetetlen szükségét hamar felismertük. A mi csapatunk élete Máté Manda és Kuklis Tibor összefogásával kezdődött, engem először Manda talált meg:

"...különböző megvilágításokkal készített installációt lehetne csinálni, ezért elsősorban egy olyan VIK-est keresnénk, akit érdekel a világítástechnika..."

...de nem kellett sokat várni, míg a Wigner Jenő Szakkollégiumban a Kísérleti Kör is lelkes álmodozókat toborzott, akikkel együtt hamar a tér kihasználásának egy sereg módját ötlöttük ki. Úgyhogy megegyeztünk, hogy egymás műveit fogjuk gazdagítani, és elhittük, hogy tudunk akár fődíjra is érdemeset alkotni. Innentől kezdve segítette munkánkat Havasi Gergely.

"...az egyetem vezetésének eltökélt szándéka, hogy jövő májusra átadják a központot..."

Emellett Vásáros Zsolt zsűrielnök kitartott a díjátadón is. Így hamar szemben találtuk magunkat a szűkös határidő kihívásával (mellyel kapcsolatban Zsolt a díjátadón megnyugtatott: az iparba belépő építészként minden projekten ilyen vagy szűkösebb határidőkre lehet számítani) - alig 3 hetünk volt már ekkor. Ötleteinknek határt kellett szabnunk, és igyekeztünk gyorsan kiválogatni az értékeseket, melyek mégis valamelyest összefüggő egészt alkothatnak.

Ez csakis annak köszönhetően sikerülhetett, hogy egyből gondot fordítottunk az ötletek alapos kidolgozására, szinte már a leadott állapotban volt az új BME-élmény kiindulópontjának számító aula koncepciója:

A szerkesztés folyamata közben ébredtünk csak rá arra is, hogy minden ötletünkben hangsúlyt fektettünk mind a 8 kar képviseletére. Ez tehát az üzenetünk: tanulmányaink helyszínén szeretnénk megtalálni az egy-egy kar által képviselt csodálkozásra méltó munkák gyümölcseit és gazdáit! A rendelkezésünkre bocsátott teret ennek megfelelően hívogató találkozási pontként képzeltük el, mely építészetileg kreatív, látogatóként inspirál:

Itt ütközött ki a TTK-s csapattagokban rejlő, kísérletekért rajongó gyerek: elsősorban fiatalabb vendégeinkre gondolva álmodtuk meg a 3 egybe nyitott teremből kiinduló, egész Campust magába foglaló bolygást. Ennek egyik célja a 8 kar bemutatása is (így adta volna magát az Egyetem analógiájaként a polipmotívum, de végül mást választottunk): egy méretarányos naprendszermodellben a 8 bolygó modelljeinek a felfedezése a feladat:

A végén pedig egy csattanóval, a feladat megoldóinak járó jutalommal, még több megcsodálható kísérlettel (ami már nagyobbaknak is szól), valamint hazavihető szuvenírrel terveztük a közönséget marasztalni, ill. visszahívni a műegyetemi légkörbe:

Ambíciózus terveinket körültekintően alkottuk meg, figyelembe véve a pályázat kiírásában irányt adó igen szűk 50 millió forintos keretet. Ez talán nem feltűnő a munkánkat bemutató (szerénykedni nem próbáló A3-as) tablókon, és a díjátadó részletes értékelő beszédei utaltak is a résztvevők elképzeléseinek merészségére. Ti. annak indoklásánál, hogy fődíjat miért nem ítélnek senkinek.

 Vásáros Zsolt, a zsűri elnöke (fotó: Geberle B.)

Ítéltek viszont 2. és 3. díjakat 2-2 csapatnak megosztva. Minden csapat kapott kritikát és méltatást, minket kritika a bolyongás didaktikusságáért, az aulába tervezett kiállítás állandó jellegéért, a közösségi tér túlzsúfoltságáért, a teret megbontó födém és kupola zavaró elhelyezéséért illetett. A 2. díj főként a kidolgozottságnak szólhatott.

Okleveleink (fotó: Geberle B.)

Továbbá kiderült a záró rendezvényt követő beszélgetésen, hogy a májusi átadás érdekében a végleges tervek elkészülését decemberre várja az ÉPK. Ennek érdekében a projekten dolgozó DLA-s hallgatók 2 heti rendszerességű mérföldkövekkel számolnak (teljesül a szűkös határidők ígérete): funkciók, szerkezeti terv, gépészeti terv stb. egy-egy fázisban elkészül végleges formájában. Tehát e cikk megjelenésekor már legalább a tér végleges funkciói eldőltek! Minden csapat kiérdemelte az ígéretet munkája legalább egy részének befoglalására ezek közé, pl. számíthatunk a "K0 terem" elnevezésre és a teremben változó kiállítás megvalósítására.

(Alföldi György, az ÉPK dékánja (bal) és Trócsányi Péter, pályázó (jobb) (fotó: Geberle B.)

Szintén egységes volt a csapatok közt, hogy a tér egybe nyitásában gondolkodtunk mindannyian, és kifejeztük igényünket egy egyetemi polgárság minden rétege számára vonzó, otthonos találkozóhelyre. Tehát úgy tűnt, együttéreznek legalábbis a kihívást felvállaló hallgatók a köszöntőben hallott rektori szavakkal:

"... a projektfeladatok elvégzésében még szükség van a különböző szakterületekről érkező friss diplomások együttműködési készségének fejlődésére."

És a fejlődési lehetőséget meg is kapjuk, ugyanis Czigány Tibor azzal folytatta, hogy a Wow, BME! pilot projekt volt, melyet szándékai szerint több, különböző karok összefogását megkívánó felhívás követ majd.

Czigány Tibor, rektor (fotó: Geberle B.)

Összegezve mit nyerünk tehát? Lehetőséget, hogy új fórumon mutassuk be karjaink (és persze azon belül saját csoportjaink) szakmai eredményeit az egész Egyetem előtt, és ugyanott megismerhessük egymáséit. Hogy testközelbe kerülhessünk a többi velünk egy levegőt légző, együtt küzdő és együtt diadalmaskodó kutatókkal és fejlesztőkkel, akikről eddig talán csak halvány elképzelésünk volt. És hogy legyen közös célunk, amiért érdemes összefognunk. Csapatunk pedig tanúsíthatja e pilot projekttel háta mögött, hogy ez az élmény valóban megéri a befektetett bizalmat, és ismét igaz: a valódi kincs az útközben kötött barátság...

Trócsányi Péter (Fizikus MSc hallgató)