TTK-s PhD hallgatók sikere a KDP programban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020-ban kezdeményezte az ún. „Kooperatív Doktori Program”-ot (https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/kdp-2021), amely azt hivatott elősegíteni, hogy a PhD hallgatók a kutatómunkájuk során becsatlakozhassanak valamely ipari partner által végzett kutatás-fejlesztés-innovációs folyamatba. Ez a program 2022-ben bővült az ún. „Nemzetvédelmi KDP” programmal, amely tematikusan olyan projektterveket támogat, melyeknek nemzetvédelmi vonatkozása is van (https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/kooperativ-doktori-program-nemzetvedelmi-alprogram-nvkdp-2021/palyazati-kiiras). Az alábbiakban mutatjuk be a TTK friss nyerteseit és projektjeit.

KDP-2021

Balázs Péter, a Nukleáris Technikai Intézet doktorandusza Pokol Gergő vezetésével. Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Fúziós Plazmafizika Laboratóriumával együttműködésben végzi kutatómunkáját, ahol konzulense Szepesi Tamás. „Szintetikus diagnosztikák fejlesztése a fúziós plazmák tranziens folyamatainak tanulmányozásához” című pályázatának fókuszában látható fényre alapuló plazmadiagnosztikai módszerek szimulálása áll, mellyel a fúziós plazmák turbulens viselkedését vizsgálja. Szimulációival továbbá támogatja az EK munkatársait valódi mérések kiértékelésében, illetve új diagnosztikai rendszerek tervezésében.
   
Bojtor András, a TTK Fizika Tanszékének doktorandusza, Simon Ferenc vezetésével végzi PhD kutatómunkáját. Vállalati konzulense Paráda Gábor, a Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt. (https://semilab.com/) munkatársa. A pályázat címe: „The complex physics of photoinduced charge carriers in novel materials”. Kutatása keretében az egyetemen többek közt egy mikrohullámú reflexión alapuló mérési elrendezéssel, a vállalati partnernél egy töltéshordozó-felbontott foto-Hall rendszerrel vizsgálja a fotoindukált töltéshordozókat félvezetőkben. Kutatása során új típusú félvezetőket vizsgál, melyek olcsóbb és könnyebb előállításuk, valamint jobb hatásfokuk miatt hozzájárulhatnak a technológia fejlődéséhez.
   

 

Halmos Alexandra, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének doktorandusza Dr. Kun Ágota vezetésével végzi a PhD kutatómunkáját. Vállalati konzulense Dr. Antal Miklós, az MTA-ELTE Új Vízió Kutatócsoport vezetője. A pályázat címe: A COVID-19 utáni munkaélmény és munkaszervezés optimalizációja: munkahelyi jóllét és hatékonyság egy agilis szervezetnél. A pandémia során átalakult munka világában a termelékenység és az innováció egyik kulcsa a merev struktúrák felülvizsgálata: jól szolgálják-e a meglévő vagy a COVID-19 hatására gyorsan kialakított szabályok, rendszerek és folyamatok a szervezetben dolgozók hosszútávú érdekeit? A kutatás az ipari, technológiai innovációk megvalósulásához szükséges szervezeti működést a munka- és szervezetpszichológia eszközeivel vizsgálja. A kutatás 270 fő kutató-fejlesztő munkatárs bevonásával az Ericsson Magyarország támogatásával készül.
   

 

NVKDP - 2021

Szombathy Dominik, a TTK Elméleti Fizika tanszékének a doktorandusza, Dr Zaránd Gergely Attila témavezetésével végzi PhD munkáját. Az NVKDP keretein belül a Nokiával, Farkas Lóránt belső konzulenssel működik együtt. A pályázat címe: “Matrix product approaches for correlated and open quantum systems”. Kutatása magában foglalja kis- és közepes méretű kvantumrendszerek leírását és vizsgálatát disszipatív környezetben, tenzorhálózati módszerek segítségével. Továbbá kiemelt figyelmet kap a hibaterjedés és összefonódottság vizsgálata is, melyeket a kvantumalgoritmusok vizsgálata és validálása, valamint a kvantumkommunikáció analízise motivál.
   

 

Szondy Borbála, a Nukleáris Technikai Intézet doktorandusza, a Framatome Kft. munkatársa. Témavezetője Dr. Aszódi Attila, vállalati konzulense Bodnár Balázs, a Framatome  (https://www.framatome.com/), globálisan elismert atomerőművi megoldásokkal foglalkozó cégcsoport új magyarországi leányvállalatának vezetője. A kutatómunka címe: "Numerical investigation of the effects of large scale development of intermittent renewable energy sources on baseload nuclear power plants". Órás felbontású szimulációkkal modellezett jövőbeli energiaforgatókönyvek alapján vizsgálja a megújuló energiaforrások elterjedésének villamosenergia-rendszerre gyakorolt hatását és az atomerőművi I&C rendszerekkel szemben támasztott új követelményeket, és azokra kíván gyakorlati megoldásokat kifejleszteni. A munka célja, hogy az ipari partner nemzetközi tapasztalatainak beépítésével, valamint az atomerőművi rendszerek és a magyar hálózat korlátait figyelembe véve, megalapozza egy atomerőművi automatikus terheléskövető szabályozási rendszer bevezetését Magyarországon.
   

A KDP program 2020-ban indult, az akkori nyerteseink:

Krisztián Dávid, a TTK Fizika Tanszékének doktorandusza és a Semilab Zrt. alkalmazásfejlesztő kutatója. Kutatási munkáját Simon Ferenc vezeti témavezetőként, vállalati konzulense Korsós Ferenc. A pályázat címe: „Élettartammérési módszerek fejlesztése iparilag releváns alkalmazások céljából”. Kutatása keretében félvezető anyagok töltéshordozóinak rekombinációs élettartammérésére fejleszt méréstechnikákat és mérőkészülékeket. A Fizika Tanszék kutatólaboratóriumában elsősorban újszerű anyagok vizsgálatára alkalmas alacsonyhőmérsékletű kísérleti berendezést fejleszt. A Semilab Zrt.-nél ipari célú készülékekkel dolgozik, melyek lehetővé teszik a napelemiparban jelenleg leggyakrabban használt szilícium minősítését a gyártás korai fázisában.
   
Nagy Marcell 2019 szeptemberében kezdte meg doktori tanulmányait a BME Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolában Simon Károly és Molontay Roland témavezetésével. Majd 2020-ban nyerte el a Kooperatív Doktori Program ösztöndíját, ahol vállalati konzulense a Szabó Balázs, az eKRÉTA Informatikai Zrt vezérigazgatója. A KDP keretein belül végzett kutatásának célja egy olyan mesterséges intelligencia alapú alkalmazás fejlesztése, ami képes a középiskolai teljesítmények alapján előrejelezni az egyetemi lemorzsolódás veszélyét. A kutatás kiterjed az értelmezhető gépi tanulás lemorzsolódás előrejelzésében való alkalmazhatóságára is. A kutatás gyakorlati eredményei olyan döntéstámogató eszközök és alkalmazások, amik hasznosak a középiskolások, az egyetemisták és az oktatási döntéshozók számára is.
   
Török Tímea Nóra a TTK Fizika Tanszékén doktorandusz, Halbritter András témavezetése mellett végzi doktori tanulmányait. Vállalati konzulense Volk János, az EK MFA Nanoérzékelők Laboratóriumának vezetője. (https://www.nems.hu/) A pályázat címe: „Development and investigation of ultra-small on-chip resistive switching memory devices”. Tímea kutatása keretei között ultrakicsi rezisztív kapcsoló memóriák fejlesztésével és tanulmányozásával foglalkozik, az egyetemen végzi az eszközök elektromos karakterizációját, a vállalati partnernél pedig az eszközök előállítását litográfiás eljárással. Kutatása során olyan rezisztív kapcsoló memóriák tervezésével és elkészítésével foglalkozik, amelyek a jövőben a mesterséges intelligencia építőelemei lehetnek.