Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült Vankó Péter

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

21. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azoknak az általános és középiskolában oktató pedagógusoknak, akik matematika-, fizika-, kémia-, biológiaoktatás területén kimagasló teljesítményt nyújtanak a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. Életműdíjban részesült Vankó Péter, a Fizika Tanszék docense is.

Dr. Vankó Péter a BME Villamosmérnöki Karán kapta mérnöki diplomáját 1984-ben, majd 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikatanári diplomát. 1991-től fizikát, matematikát és számítástechnikát tanított az Óbudai Árpád Gimnáziumban, majd a BME Fizika Tanszék oktatójaként dolgozott.

Magas színvonalú középiskolai, majd egyetemi oktatási tevékenysége mellett kiemelt szerepet szánt a középiskolás tehetséggondozásnak. Hozzájárult a legismertebb hazai középiskolai tanulmányi versenyek szervezéséhez (Mikola-verseny, Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny kísérleti forduló, Eötvös-verseny). 1995 óta a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiára (IPhO) utazó magyar középiskolás csapat felkészítő tanára, majd 1996-tól egyik csapatvezetője.

Iskolai munkája mellett kirándulásokat, táborokat, erdei iskolákat, valamint diákok és tanárok számára egész délutános „workshop”-okat szervezett. Diákjai kimagasló sikereket értek el hazai és nemzetközi fizikaversenyeken.

Az elméleti felkészítés mellett tehetséggondozó mérési szakköröket tartott, fontos hozzájárulást adva a kísérletező szemlélet népszerűsítéséhez. Az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepe volt az olimpiai csapat kiválasztását szolgáló Olimpiai Válogatóverseny szervezésében. 2008-ban megszervezte Magyarország részvételét az Európai Természettudományos Diákolimpián (EUSO),  és azóta kiemelkedő sikerességgel készítette fel a magyar csapatok fizikus tagjait az európai megmérettetésre. 2021-ben a verseny szervezését Magyarország vállalta, melynek keretében programigazgatóként irányította az azóta kicsit megváltozott nevű (EOES) rendezvényt. Vankó Péter felsorolt tevékenységeivel jelentősen hozzájárult a középiskolás tehetségek felkarolásához, az európai élmezőnyhöz tartozó magyar fizikai diákolimpiai csapatok már hagyományosnak mondható sikereihez, és ezáltal a magyar tehetséggondozás nemzetközi elismertségéhez.

Rendszeresen ír cikkeket és versenybeszámolókat a Fizikai Szemlébe, a Természet Világába és a Középiskolai Matematikai Lapokba (KöMaL). Ezeket a folyóiratokat tanítványai körében is népszerűsíti.

Kimagasló oktatói munkájának köszönhetően számos fiatallal szerettette meg a fizikát és a természettudományokat, közülük sokan ma a nemzetközi fizikusi közösség élvonalába tartoznak, vezető mérnöki állásban dolgoznak, vagy éppen tanárként végeznek sok áldozatot igénylő munkát.

Dr. Vankó Péter szakmai tevékenysége elismeréseként messzemenően érdemes a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.

 

 


Pápai Gyula, Pápai Gyuláné (fertődi Általános Iskola), Vankó Péter

(A méltatás, portrévideó és kép forrásai: https://www.ratztanarurdij.hu/dijazott/u_23, https://www.ratztanarurdij.hu/foto/u_5)