„A jövő elektronikájának alapjain dolgozunk”

„A jövő elektronikájának alapjain dolgozunk”

2023.01.19

Újból Lendület Programot nyertek a nanoáramkörök tervezésével foglalkozó műegyetemi fizikus kutatók.
Óriási megtiszteltetés számomra, hogy egyike voltam azoknak a kutatóknak, akik elsőként kaphatták meg újból az egyik legrangosabb hazai, tudományos munkát honoráló akadémiai támogatást. Külön öröm, hogy mindezt megszakítás nélkül, az első Lendület Program közvetlen folytatásaként sikerült elérni, így a kutatótársaimmal megkezdett szakmai munka egy évtizeden át részesül ebben a prominens elismerésben” – nyilatkozott a bme.hu-nak Csonka Szabolcs, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Fizikai Intézet, Fizika Tanszék egyetemi docense, az MTA-BME Supravezető Nanoelektronika Lendület Kutatócsoport vezetője, aki „Topologikus szupravezető nanoáramkörök” című kutatási tervével immáron második alkalommal nyerte el az MTA Lendület Programjának támogatását, ezúttal az újonnan meghirdetett „haladó” kategóriában összesen 292.000.000 Forint keretösszeggel.