Bemutatni a fiataloknak, hogy a matematikának ’varázsereje’ van

Bemutatni a fiataloknak, hogy a matematikának ’varázsereje’ van

2021.07.12

Függvényekről, a matematika egyik alapfogalmáról és történeti érdekességekről szólt Molnár Lajos matematikus előadása a Science Campus rendezvénysorozat keretében. „A függvény a matematika tudományának egyik központi fogalma, amellyel minden középiskolás találkozik valamilyen formában a tanulmányai során. Természettudományos általános műveltségünk része, ám a fiatalok középfokú tanulmányaikban kevés tapasztalatot, ismeretet szerezhetnek arról, milyen szerteágazó lehetőségeket magában rejtő matematikai fogalomról van szó, amely számos kutatás alapja volt és az ma is” – foglalta össze „Furcsa függvények” címmel tartott előadásának bevezetésében Molnár Lajos matematikus, a BME Természettudományi Kar Matematika Intézet Analízis Tanszékének egyetemi tanára, aki e rendkívül fontos fogalom rejtelmeibe vezette be a Science Campus előadássorozat résztvevőit.