A Műegyetem remek campus-hangulata már az első percben megfogott

A Műegyetem remek campus-hangulata már az első percben megfogott

"A BME TTK hallgatójaként kezdi fizika BSc-s tanulmányait a tokiói olimpia ezüstérmes kajakozója.

„Nagy hajrával végződött az olimpiai döntő: az élen haladó három-négy hajó együtt lökte be magát a célba. Az utolsó pillanatokban láttam, hogy jobb oldalon Kopasz Bálint és a portugál rivális, Pimenta nagyon elmentek: az első két helyen ők már biztos befutóknak tűntek. Minden egyes húzáskor átvillant rajtam: csak negyedik ne legyek! Azt mondják, a negyedik hely a legrosszabb: amikor a versenyző lecsúszik az éremről. Miközben Bálintnak gratuláltam, észrevettem, hogy első két helyen jeleznek minket , ezüstérmes lettem! Alig akartam elhinni. Még az interjúk alatt is fel-felpillantottam az eredményjelzőre, vajon megváltoztatják-e a célfotó alapján a sorrendet” – idézte fel eddigi sportolói pályafutásának egyik legfényesebb pillanatát a tokiói olimpián kajak K1 ezer méteres versenyszámban ezüstérmet nyert Varga Ádám, a BME TTK első éves fizikus BSc-s hallgatója."

2021.09.28